Makó a Szent Grál örzője

Meg van a Szent Grál, legalábbis a magyar. A szakemberek szerint Makó alatt rejlik a jövő. Palagáz minden oldalról. Becslések szerint palagázzal legalább száz évig kihúznánk, ha elfogy a hagyományos gáz. Sokan ebben látják a gyógyírt az energiafüggőségre.

Palagáz, ami nem palagáz

Az érthetőség miatt egy kicsit vissza kell ülnünk az iskolapadba. A földgáz és a kőolaj – alaposan leegyszerűsítve – a szerves anyagok bomlásából keletkezik. Az elhalt növényekből álló üledék az évezredek alatt egyre mélyebbre kerül a talajrétegekben. A nagy nyomás és a hő hatására végbemegy az átalakulás. A képződött olaj azután vándorolni kezd a talajban, míg össze nem gyűlik egy olyan helyen, amely felett úgynevezett vízzáró réteg található és már nem tud hová „vándorolni”. Az ilyen képződményeket kőolajcsapdának nevezik. Az olaj felett általában gázt tartalmazó réteg van. A nagy nyomás miatt mindkettő kitermelése viszonylag egyszerű, hiszen a talaj megfúrása után „magától” a felszínre jön.

A palagáz ugyanolyan gáz, mint amit földgáznak hívunk. A különbség mindössze annyi, hogy a palagáz rögtön a keletkezésekor beszorult az agyagmárga-kőzetekbe. Az ilyen kőzetekre jellemző, hogy nagyon rossz az áteresztő képessége, ezért a gáz, vagy az olaj felhalmozódik benne. Ezt nagyon leegyszerűsítve úgy kell elképzelni, mint egy szivacsot, nem pedig, mint egy nagy barlangot. És itt értünk vissza Holoda Attila felvetéséhez az elnevezésről. Szerinte inkább kellene márgagáznak hívni – a csapdába ejtő talajréteg miatt – ezt az egyébként nem-hagyományos földgázt.

Melyik a jobb?

Felhasználás szempontjából semmi különbség nincs a kettő között. Holoda Attila szerint ugyanazokból az alkotókból áll mindkét gáz. Vagyis ez is jó, meg amaz is. A lényeges különbség a kitermelésben van. A márgagáz (palagáz), ahogy korábban már írtuk, egy olyan rétegben van, amelyből nem lehet csak úgy kitermelni. Sokáig nem is volt hozzá megfelelő technológia, ami jelentősen drágította a kitermelést.

Az eljárás a következő. Lefúrnak abba a rétegbe, ahol a gáz van. Ezután úgynevezett rétegrepesztést csinálnak. Ez olyan, mintha – maradva a szivacsos példánál – apró darabjaira zúznánk a szivacs belsejét, vagyis mesterségesen alakítanak ki olyan csatornákat, amelyekben a gáz jobban tud áramlani. Ezt egy vízbázisú folyadékkal végzik, amit később kiszivattyúznak és megtisztítanak. Mivel a talaj sajátosságai miatt csak 100-150 méteres járatokat tudnak kialakítani, ezért legkevesebb dupla annyi kutat kell fúrni, mint a hagyományos lelőhelyeken.

Még az unokák is ezt égetik?

Egyes becslések szerint legalább 15-ször annyi márgagáz (palagáz) van a világon, mint amennyit a hagyományos földgázból találtak. Valójában azonban még nem sikerült egzakt módon felmérni a készleteket, így csak annyi jelenthető ki, hogy sokszorosa lehet a hagyományos készleteknek. Persze az is egy nagy kérdés, hogy ebből mennyit tudnak majd kitermelni.

Az egyik legnagyobb kitermelő és felhasználó az Egyesült Államok. Egyes becslések szerint akkora készlete van, ami legalább 100 évre elegendő. Előrejelzések szerint 2020-ra Amerikában már a nem-hagyományos gázból használnak fel többet. Barta Judit, a GKI Energiakutató ügyvezető igazgatója szerint nem kizárt, hogy teljesen önellátók lesznek az Államokban, ugyanakkor még problémát okoz, hogy nincs elegendő tárolókapacitás, miközben sok kis cég foglalkozik a kitermeléssel. Így a gázt tulajdonképpen azonnal felhasználják.

Azt egyelőre nem tudni, hogy például Kína hogyan áll a készletekkel. Barta Judit szerint ott inkább a szénkitermelésre fókuszálnak, ehhez kapcsolódóan pedig a szénbányákból próbálják meg kitermelni a metánt, ami a sújtólégrobbanásokért felelős. Majd azt a gázt használják fel.

Európában már kicsit összetettebb a helyzet. Mert miközben több országban is találtak márgagáz-készleteket, aközben sokan fenntartással kezelik az „új” gáz kérdését. Egyrészt jól jönne, mert lényegesen csökkenhetne Európa függősége az orosz gáztól. Másrészt viszont attól tartanak, hogy jelentős környezetkárosítással jár a kitermelése.