Szívat az Unió

Rendesen szívatja az Unió hazánkat. Nem jönnek ugyanis az euro milliárdos támogatások. Csak a  Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) tekintetében többszáz milliárd forintnyi eurot tart vissza Brüsszel, amely komoly fennakadásokat okoz. Persze mindez nem csoda, és számítani is lehetett rá, hisz hazánk “kekeckedését”, – amit mi nemzeti öntudatnak nevezünk,  – úgy minősítette az Unió, hogy ez feltehetőleg egy társasjáték, amelynek a lényege a kitolósdi.

Az uniós pénzek visszatartása miatt a  forrásvesztése elkerülése érdekében kötelezettségvállalás formájában biztosítsa a prioritás túlvállalásához szükséges 174 milliárd forint fedezetet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nél előkészített projektek feltételes közbeszerzési eljárásaira.

A kormányhatározat melléklete szerint több mint 140 ilyen ilyen projekt van, például a 4-es számú főút Hajdúszoboszló és Debrecen közötti szakaszának négysávosítása, az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának megépítése az új Tisza-híddal, az M44-es autóút építése Kecskemét és Békéscsaba között, vagy a 8-as főút Székesfehérvár-Veszprém szakaszának előkészítési feladatai.

A nemzeti fejlesztési miniszter feladata a kormányhatározat szerint, hogy megtegye a projektek támogatási szerződéseinek megkötéséhez szükséges intézkedéseket. A nemzeti fejlesztési miniszternek erről, valamint a nemzetgazdasági miniszternek a kötelezettségvállalás teljesítéséről, illetve a Közlekedés Operatív Programban fennálló esetleges további kockázatokról, és a forrásvesztés elkerülését lehetővé tevő egyéb intézkedésekről előterjesztést kell készítenie a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság részére – olvasható a határozatban.